Hollandia vagy Németország?

hollandfociHa fociról van szó, a fenti kérdés már egy emberöltő óta aktuális, és valószínűleg jó ideig az is marad. A Bérczes Tibor által írt, nemes egyszerűséggel A holland foci címet viselő könyv borítószövege legalábbis erre utal, és a témának külön fejezetet is szentel benne a szerző. Az Akadémia Kiadó gondozásában 2016-ban megjelent kötetet azonban nem csak azért érdemes elolvasni, hogy kontextusba helyezzük mindazt, amit mi is láttunk az elmúlt évtizedekben a holland-német futballháborúból, hanem azért is, hogy megértsük, miért jut már az előszó végére arra a következtetésre Bérczes, hogy a magyar és a holland labdarúgást egyszerűen lehetetlen összehasonlítani. És hogy miért? Valószínűleg azért, mert a könyvet olvasva újabb megerősítést kaptam arról, hogy egy ország futballja egyben az adott ország társadalmi és gazdasági berendezkedésének a tükörképe. Márpedig most, 2017-ben nagyjából annyi a közös Magyarországban és Hollandiában, hogy mindketten tagjai az EU-nak. Az olvasmányt tehát nyugodt szívvel tudom ajánlani mindazoknak, akik a futballon keresztül szeretnék azt is megérteni, miként élnek, miként gondolkodnak, és mi mindenben különböznek a volt szocialista blokk lakóitól a németalföldi polgárok.

“Hollandia vagy Németország?” Tovább olvasása