Egy büszke spanyol útja a legnagyobb győzelemig

Formula–1 2012 Európa Nagydíj, Valencia
Dobogósok: 1. Alonso 2. Räikkönen 3. Schumacher

Noha az kétségtelen, hogy Fernando Alonso futamgyőzelméhez kellett mázlifaktor is, azonban a verseny során nagyon megdolgozott érte, hogy – úgymond – az ölébe hulljon a futamgyőzelem. Tény, hogy ma minden a kezére játszott (Safety Car, Vettel, Grosjean és Hamilton kiesése), ám úgy gondolom, hogy a legnagyobbat ma akkor is ő futotta meg. Tegnap egy iszonyúan peches Q2-n volt túl a Ferrari, ugyanis Kobajasi mindössze 4 ezreddel volt gyorsabb a spanyolnál. Amit tegnap elvett tőle a japán, azt most visszakapta a sorstól – gondolok itt Vettel műszaki hibájára (a Red Bullnál a generátor hibájának tudják be). Persze ahhoz, hogy eljusson idáig, a mezőny közepéről kellett nehéz pillanatokat átélnie.

Formula–1 2012 Európa Nagydíj, Valencia
Dobogósok: 1. Alonso 2. Räikkönen 3. Schumacher

Noha az kétségtelen, hogy Fernando Alonso futamgyőzelméhez kellett mázlifaktor is, azonban a verseny során nagyon megdolgozott érte, hogy – úgymond – az ölébe hulljon a futamgyőzelem. Tény, hogy ma minden a kezére játszott (Safety Car, Vettel, Grosjean és Hamilton kiesése), ám úgy gondolom, hogy a legnagyobbat ma akkor is ő futotta meg. Tegnap egy iszonyúan peches Q2-n volt túl a Ferrari, ugyanis Kobajasi mindössze 4 ezreddel volt gyorsabb a spanyolnál. Amit tegnap elvett tőle a japán, azt most visszakapta a sorstól – gondolok itt Vettel műszaki hibájára (a Red Bullnál a generátor hibájának tudják be). Persze ahhoz, hogy eljusson idáig, a mezőny közepéről kellett nehéz pillanatokat átélnie.

Kezdve a rajttal, ahol kapásból három helyet ugrott előre, majd azonnal elindult a skalpok begyűjtésére, Nico Hulkenberg volt az első áldozat, s egyben a legnehezebb is. Fernando a 11. körben tudott elmenni a Force India mellett, melyen látszott, hogy egyértelműen feltartja a Ferrarit. Két körrel később Räikkönen intett búcsút Maldonadónak, így Alonso előtt ismét a venezuelai állta el az utat épp úgy, mint Barcelonában. Ám ezúttal nem okozott gondot túladni rajta, így máris indulhatott Räikkönen és Kobajasi után – a finn a boxban megelőzte a Saubert, tehát a negyedik hely ideiglenesen a whiskey-ket legjobban kedvelő pilótájáé lett. És azért csak egy kör erejéig, mert a Ferrarinál megint piszok gyorsan cseréltek kereket, így posztunk főhőse egyszerre kettőt előzött a boxban. Szám szerint: Kobajasi kiállása 23,071 mp-et vett igénybe, Räikkönené 21,879-et, míg ugyanezt a feladatot a Scuderia szerelői 19,789 mp alatt tudták le. Ami azt jelenti, hogy a Sauber 3,282 mp-cel, a Lotus pedig 2,09 mp-cel dolgozott lassabban az olasz istállónál. (Ergo, a következő versenyeken meg tudják ezt csinálni úgy is, hogy közben mojitót szürcsölgetnek, s ráadásul pozitív eredménnyel engedhetik vissza a mezőnybe a Ferrarit.) Abban biztos vagyok, hogy ha Alonso megnyeri a világbajnokságot (márpedig, miért is ne), akkor idén lesz az az év, amikor a legnagyobb mértékben lesz köszönhető a vb-cím a szerelők boxmunkájának. Szóval így, közeledvén a világbajnokság feléhez, beigazolódni látszik az, amit a Bahreini Nagydíj után mondtunk, vagyis az, hogy mekkora jelentősége van a kerékcserék gyorsaságának.

A Ferrari ellenpéldája a McLaren. Hamilton kerékcseréjét megint elrontották, amivel 10 mp-t vesztett a brit. És igazából ez több is mint 10 mp, hiszen tudjuk, hogy akkor valószínűleg Vettel és Grosjean kiesését követően ő áll az élen, azaz Maldonadót is elkerüli.

Azonban van itt még valami, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Elkezdték nyilatkozgatni a McLarennél, hogy most már vége a betlizéseknek, nem lesz több gond a boxban, s hogy gyorsabbak is lesznek. Nos, kijelenthetjük, hogy a gyorsaságot sikerült kiküszöbölniük – legalábbis erre a futamra. Hamilton második kiállását leszámítva a boxban ezúttal ők voltak a leggyorsabbak. Button leggyorsabb kiállása: 19,640 mp. Hamilton leggyorsabb kiállása: 19,355 mp.

No, térjünk vissza a duplázó futamgyőztesünkhöz! Úgy érzem, hogy a verseny legfontosabb pontja a kiállása utáni 5 kör volt, amikor a Di Resta-Rosberg-Schumacher-Senna-Webber vonat mögé érkezett vissza, és villámgyorsan, könnyedén, egészen elképesztő manőverekkel ment el mellettük. Igen, Valenciában, utcai pályán.

Tehát ahhoz, hogy Alonsónak reális esélye legyen a futamot megnyerni, szüksége volt a Safety Carra. Teljesen egyértelmű volt, hogy csak ekkor lehet esélye előzni – mind a versenyen, mind az összetettben. És mit ad Isten, Vergne nekimegy Kovalainennek, a túl sok törmelék miatt pedig beküldik a Safety Cart. Adott volt tehát, hogy a mezőny többsége kimegy a boxba, s így is lett. Majd pedig elérkezett a pillanat: jött a fentebb említett McLaren baki, és a csodaszép Ferrari már a dobogón találhatta magát. Körözgetnek a biztonsági autó mögött, várva Karthikeyanra, hogy utolérje a mezőnyt. Megnyugtatok mindenkit, aki nem látta volna a futamot, igen hamar sikerült neki, és ráadásul a HRT-t sem törte össze.

Hét kör gumispórolás után újraindult a mezőny, és a legnagyobbat természetesen Alonso nyerte azzal, hogy a célegyenes végén az év előzését bemutatva lelépte Grosjeant. Majd pedig jön a nagy fordulat: az eddig hibátlan RBR felmondja a szolgálatot, és Vettel versenyének fuccs. Fernando Alonso pedig az élen! Mögötte a francia, ám pár kör után az ő versenypontszámai is nullázódnak. Tehát már ekkor mondhattuk, hogy Alonsónak ma minden összejön. Ám ekkor még nem tudta, hogy még ennél is jobb lesz. Räikkönen megelőzi Hamiltont, aki annyira belassult, hogy már Maldonado támadja, s látszik, hogy nemsokára neki is meglesz a régi játszópajtás. Ám Pastor nem vigyázott annyira Hamiltonra, mint egy jó pásztor a nyájára, és ennek az ártatlan bárány látta kárát. Hamilton is nullázik, hátránya az összetettben így pedig 23 pont Alonsóval szemben. Azzal az Alonsóval szemben, akiről ez a nagyon durva statisztika mondható el: Fernando sorozatban huszadik versenyén szerzett pontot, e remek sorminta a tavalyi Európa Nagydíj óta tart. Csak érdekességképp: ha Alonsót a tavalyi Kanadai Nagydíjon Button nem löki ki, és pontot szerez, a széria immár 37 versenyes lenne, ami természetesen rekordot jelentene.
És ugye idén a kiegyensúlyozottság aranyat ér…

Tehát a büszke spanyol az első duplázó idén, és azért ne nevezzük ezt a győzelmet pusztán szerencsének, hiszen erőből legalább kilencet előzött, hármat a boxban, és csupán csak egy helyet jött előre kiesésnek köszönhetően. Big up Fernando!

Hozzászólás